Márai Sándor Sértődött vers

Én nem akartam, istenem -
S nem kértem, hogy segíts nekem

Gyanútlan érkeztem, meleg
Szavakkal is kerestelek

Nevetgéltem a nap alatt
Tagadva sem tagadtalak

Szándék nélkül és kedvesen
Szólítottalak: "Kedvesem"

Szájamban jó íz volt neved
Fűnek-fának dicsértelek

Nem is akartam semmi mást:
Jó szót, kenyeret, egy falást

S a kenyér és bor isteni
Ízében téged sejteni

Hogy' ragyogott a két szemem:
Mi történt velök, istenem?

Behúnyom, mikor tehetem
Két kezemmel is befedem

Nem jó látni, se hallani
Elromlott nálam valami

Leköpve állok, sárosan
Megsértettek halálosan

Fejembe töviskoszorú
Arcom gőgös és szomorú

Nézz a szemembe, istenem:
Miért csináltad ezt velem?

Asszonyt is küldtél vigaszúl
Ő is megsértett pimaszúl

Nem mondom: választott edény -
Szívem hideg, szájam kemény

S mint ki tönkrement hirtelen
Elkezdem egész meztelen

Elkezdem egész kicsiben
Csontból, rongyból és irigyen

Leszek magányos, mint a sas
S mint hiéna, büdös, avas

Mint az éj, oly hallgatag
Ha ember meglát, elszalad

Vérszomjas, mint a keselyű
S mint a bűn, olyan keserű

Elfenem arcomon setét
Korommal isten kézjegyét

S nem lesz nekem engesztelés
Többé a tiszta, éles ész

A hét főbűn lesz iparom
Megsértett valami barom

Mikor? Hol? Nem emlékezem
Szöggel verték át két kezem

Spongyát csókoltam szív helyett
S ittam epét és ecetet

Megsértve lógok itt, dagadt
Szemmel a véres nap alatt

Nem mondom: aranyház, titok -
Halálra sértve ordítok

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?
Nem állok jót senkiért

S ki volt? Miért? Mikor? Minek?
Nem adtál választ senkinek

Felelj most, Isten! Már elég
A kínból és reped az ég

Repedt ég s megnyílt föld felett
Nézzünk egyszer farkasszemet

(Nem emlékszel?...Hisz én vagyok
Arcod mására alkotott

Lelkedből lelkedzett csodás
Kétlábú, lelkes alkotás

Ki nem is akart egyebet
Jó szót s egy falat kenyeret

Jobbat nem akart senkisem -)

...Ugy-e, emlékszel, istenem?

Márai Sándor Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem'tekkel mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat.
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A "pillangó", a "gyöngy", a "szív" - már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi-t olvasod és azt feleli, oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
"A halál gyötrelmei körülvettek engemet!"...
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: "Az nem lehet, hogy oly szent akarat ..."
De már tudod! Igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. -
Havi ezret kap és kocsit. A Misiss s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
"Az nem lehet, hogy annyi szív ..." Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz? ... Valahol? ...És ha máshol nem is,
Testvéreid szívében élsz? ... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: "Testvért testvér elad ..."
Egy hang aléltan közbeszól: "Ne szóljon ajakad ..."
S egy másik nyög: "Nehogy, ki távol sír e nemzeten ..."
Még egy hörög: "Megutálni is kénytelen legyen."
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?
Vagy: "Rosszabb voltam mint ezek? ..." Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A radioaktív hamu mindent betemet.
Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorian még számbaveheted
A Mikó utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,
Látjátok, feleim, szem'tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.

 HALLGASD MEG ITT