Tanú vagyok rá, láttam, itt vagyok,
A két szemem tanú rá és a lelkem.
Szemen köphetsz ember, mert hallgatok,
Hisz láttam, gyáva voltam és füleltem.
Lapultam és azt mondtam:" á, ugyan..." -
"A dolgok rendje" és " lesz jobban is".
S a könnyről, ami szemedben buggyan,
Csúfolva mondtam: ez a gyöngy hamis.
Tanú vagyok rá, vallom esküvel,
Láttam dögebbnek őt, mint a dögöt.
De nem tudta, hogy keze mit mível
S az ég és a föld ráöklendezett,
Szájából hab folyt, genny szeme helyén,
Ennen sarában tántorgott vakon.
A tetvek falták bűzös fekhelyén
És nyöszörgött a hülő csillagon.
S ki láttam őt és láttam magamat:
Vallom, hogy élt benne még valami,
A dögvész, szenny, genny és vadhús alatt
Félénken kezdett világítani.
Ürügye élni nem volt semmiért,
Elherdálta mind, amit örökölt,
Állat előle szűkölve kitért,
A víz kicsapta, kihányta a föld.
A világ már sötét volt, fergeteg
Verte a tengert s a hegy meghasadt
S az Úr lelke járt a vizek felett,
S az ember lelke élt a hús alatt.
Én láttam őt, aki veszettre marta
Entestét és szájából vére folyt
S most vallom, hogy az ember nem akarta,
Vallom, hogy jobb volt, mint a sorsa volt
S én vallom, aki vesztét énekeltem,
Hogy ártatlanabb, mint a csillagok.
A két szemem tanú rá és a lelkem,
Tanú vagyok rá, láttam, itt vagyok.
